A KERESZTÉNYSÉG KÉRDÉSEI A SZENT ÉV HAJNALÁN
A ZSIDÓ VALLÁS ÉS A JÉZUS-HIT
A zsidók istene a világot és az embert teremtő egyedüli isten. Jahve vagy Jehova, aki az embereknek parancsoló az embereket kegyetlenül büntető, szeszélyes, igazságtalan, gonosz kényúr, lényegében az ókori zsarnok uralkodók mintájára elképzelt isten, akitől félni kell, de aki megköveteli, hogy mindenki imádja.
Jézus valós, vagy kitalált személyisége egy, a zsidókban reálisan létező tömegigényt elégített ki amikor személyében a kegyetlenül, negyedíziglen büntető, bosszúálló és félelmetes zsidó istenség helyett egy szelíd, megbocsájtó, szeretet-istent személyesített meg.
Vita folyik arról, hogy Jézus létezett-e, mivel születési ideje, születési helye bizonytalan, és életének első harminc évéről sem lehet biztosat tudni. Tény azonban, hogy egyszerűbb lett volna, ha a Jahvét egyszerűen leváltják egy szintén világot teremtő, de jobb, igazságosabb szeretet-istenre és nem egy anyától született kortárs valós embert próbálnak istennek tekinteni. Ezen az alapon valószínűbb, hogy Jézus nem kitalált személy, mert valóban létezett egy Jézus nevű kóbor próféta, aki a például a köztünk élő Ráki Tamáshoz hasonlóan, mágikus halandzsával és kézrátétellel nagy sikerrel hipnotizálta híveit és akinek úgy fejébe szállt a dicsőség, hogy végül Júdea királya akart lenni. Az a tény, hogy tevékenysége nem került bele a történetírók munkáiba, csak azt bizonyítja, hogy korántsem volt olyan jelentős személyiség a maga korában mint ahogy ma gondoljuk, mivel történetét csupán halála után és évszázadok alatt színezték ki annyira, hogy kitöltsön négy evangéliumot.
A Jézus-hit legfőbb problémája hogy Jézust anya szülte, hogy ismeretes volt Jézus anyja és családja, tehát nem tagadhatta le, hogy embernek született, nem hazudhatta hogy ő egy olyan isten, aki a több ezer évvel ezelőtt a világot teremtette és most leszállt a földre. Arra sem lett volna esélye, hogy a mélyen vallásos zsidó néppel megtagadtassa eddig imádott és félt Jahve istenét, tehát Jézusnak saját isteni mivoltának elfogadtatására csak egyetlen reális esélye maradt, ha a zsidók hite szerinti isten, vagyis Jahve fiának hazudja magát.
Amíg Jézus élt és prédikált, addig ez a hazugság meglepően jól működött, hívei elfogadták köztük járó, élő istennek, aki Jahvéról rendszeresen mint atyjáról tett említést, és jól-rosszul minden általa hirdetett dolog és a Tóra közötti ellentmondást kimagyarázott, vagy legalábbis bugyuta példabeszédekkel elködösített.
A Jézus isteni voltának magyarázata egy háromistenhitet eredményezett, mivel követőinek
1. Jahvét el kellett fogadni istennek, és ezzel persze az ősi zsidó vallást is el kellett fogadniuk,
2. hiszen Jézust Jahve-istenük isteni fiának tekintették.
3. Ez azonban csak úgy volt lehetséges, ha a Szentlélek isteni entitás létét is elfogadják, hiszen hitük szerint Jahve nem jelenhetett meg ember alakban, hogy Máriával közösüljön, tehát azt is el kellett hinniük, hogy Jézus isteni fogantatása közösülés nélkül a Szentlélek közreműködésével történt.
Jézus életében még szó sem volt arról, hogy Jézus, Jahve és a Szentlélek ugyanaz az isten lenne. Hívei a földön járó, látható, hallható, kézzelfogható istent imádták, és bár elvileg három isteni lényben hittek, nem sokat törődtek Jahvéval vagy a Szentlélekkel.
Jézus halálával, azonban egyre inkább problémát jelentett ez a Jahve-Jézus-Szentlélek-féle többistenhit, és az a kínos ellentmondás hogy aki Jahvét elfogadja istennek, annak Jahve tízparancsolatát is el kell fogadnia, amely viszont kimondja, hogy nem lehet rajta kívül más istent imádni.
A helyzetet végül i. sz. 325-ben a niceai zsinaton oldották meg úgy, hogy EGYISTENHITET kreáltak többistenhitű vallásukból, kihirdetve azt a minden logikától mentes képtelenséget, hogy az atya, a fiú és a szentlélek egy és ugyanaz az isten.
Látni kell, hogy ez a szentháromság tan bármilyen képtelenség is, a keresztény vallás alapja, és tagadása egyben Jézus isteni mivoltának tagadása, tehát a kereszténység lényegének tagadása is lenne.
Nem véletlen, hogy a keresztény egyház a szentháromság tan tagadóit évszázadokon át halállal büntette.
Jézus csodálatos betlehemi születéstörténetének és az ebből fakadó Szentháromság tan létrejöttének okait csak akkor érthetjük meg, ha annak tekintjük Jézust, ami valójában volt, vagyis
EGY FURFANGOS ÉS GÁTLÁSTALAN, SZÉLHÁMOSNAK, AKI EGY EGYSZERŰ ÁCS FIAKÉNT JÚDEA KIRÁLYA SZERETETT VOLNA LENNI.
Arra a tényre, hogy Jézus isteni voltáról egészen harmincéves koráig nem maradt fenn feljegyzés csak az lehet, a logikus magyarázat, hogy Jézusban nem volt semmi isteni, és születése valamint gyermekkora is teljesen szokványos volt. Ez alapján joggal feltételezhető, hogy Jézus már felnőttként sajátította el a bűvészet és a tömeghipnózis technikáját, (egyesek szerint Indiában) és csak ekkor határozta el, hogy istennek mondja majd magát és a zsidók királya lesz.
Bizony, a Jézusról szóló írásokból az is kiderül, hogy fő célja nem az volt hogy istenként ismerjék el, hanem az, hogy ő legyen a zsidók királya. Ezért állítja Márk és Lukács evangéliuma (Mt 1:1-17, Lk 3:23-38) , hogy Ábrahám egyenesági leszármazottja „Szent” József, és ezen az alapon Jézus jogos igényt tarthat Júdea trónjára. Az senkit se zavarjon, hogy ha Jézus Jahve fia, akkor nem lehet egyben József is az apja. Azzal, hogy József elfogadta elsőszülött fiának, ugyanolyan öröklési jogot biztosított neki, mint egy vér szerinti fiúnak, tehát az apasági kérdés okafogyottá válik. Vajon honnan tudtak, Jézus családfájáról? A legkézenfekvőbb magyarázat, hogy magától Jézustól.
A virágvasárnap nem volt más, mint Jézus elbukott puccskísérlete. Amikor Jézus - tévesen – már úgy ítélte meg, hogy elegendően nagy tömeg támogatja, hívei élén direkt szamárháton vonult be Jeruzsálembe, remélve, hogy ezzel a nép szemében beteljesíti az ószövetségi próféciát, amely szerint ”Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján. „ (Zakariás 9:9)
Bizony, ez a bibliai csacsi a fényes bizonyíték arra, hogy Jézus trónkövetelő volt és királyként akart bevonulni Jeruzsálembe.
Az evangéliumok ugyan szemérmesen hallgatnak arról, hogy ezután mi történt valójában, de hogy a bevonulás után csak tizenkét híve maradt, a tizenkét apostol, akikkel együtt rejtőzködni kényszerült, az nyilvánvaló. Ennél nagyobb bizonyíték viszont nem kell arra, hogy bevonulása Jeruzsálembe nem diadalmenet volt, hanem csúfos bukás. Jézus elveszített népszerűségét jellemzi az is, hogy a nép nem neki, hanem Barrabásnak adott kegyelmet.
A puccskísérlet további bizonyítéka, hogy Jézust nem mint hamis istent, hanem mint hamis trónkövetelőt végezték ki.
A rómaiak, akik tudatosan nem foglalkoztak a zsidók vallási kérdéseivel, szokás szerint a keresztfára erősített vádcímtáblára írták a kivégzések okát, ami Jézus esetében így szólt: Iesus Nasarenus Rex Iudaeorum – Názáreti Jézus, a júdeaiak királya. (A későbbi keresztény Jézus ábrázolásokon egyszerűsítésként csak e szöveg kezdőbetűi maradtak, vagyis INRI).
Végezetül akik szörnyülködnek a fenti eszmefuttatáson, és borzasztó szentségtörésnek vélik, gondolkodjanak el egy kicsit azon, hogy vajon kinek állt érdekében, hogy Jézust isten fiának tekintsék, ha nem magának Jézusnak? Vajon honnan szerezhettek tudomást arról, hogy harminc évvel korábban hogyan fogantatott és született Jézus, ha nem magától Jézustól? Vajon miért nem tartották számon Józsefet, az ácsot, mint Júdea igazi és jogos trónkövetelőjét? József Ábrahámtól való származása miért csak Jézus harmincéves korában derült ki? Elképzelhető, életszerű, hogy egy istenként imádott próféta hívei olyasmit terjesszenek a prófétájukról, amit nem maga a próféta talált ki, hagyott jóvá, és ami nem a próféta érdekeit képviseli?