A SZENTHÁROMSÁG TÖRTÉNETE

MOTTÓ: Istenben három személy van, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek. A Három Személy mindegyike (számtanilag) egy Isteni Lényeget birtokol. (De fide = katolikus dogma)

A zsidók istene Jahve, egy kegyetlen, féltékeny és félelmetes isten, haragtartó és büntető zsarnok, a világ és az ember teremtője, aki szerint minden ember bűnös, és aki özönvízzel, tűzesővel, tíz csapással bünteti az embereket és a bűnösökön hetedíziglen áll bosszút. Nem meglepő, hogy a zsidó vallás nem terjedt el igazán, és nem csoda, ha a zsidók jelentős részének elege lett ebből az istenből, és inkább egy igazi "Jó” istenre vágytak.

Ezt az igényt elégítette ki a Biblia szerinti Jézus, aki lényegében Jahve szöges ellentéteként lépett színre, olyan istenként, aki a megbocsátó, szelíd, szeretet-isten, aki csodákat tesz, meggyógyítja a vakot és a bénát, feltámasztja a halottat, aki szegénységet hirdet, aki megmenti a házasságtörő nőt a megkövezéstől.

Igen ám, de hogyan és miért jött létre ebből a két teljesen különböző entitásból ugyanaz az istenség, illetve egy harmadik istenséggel, a Szentlélekkel összeolvadva, miért hozta létre a keresztények által ma vallott Szentháromságot?

Nos, ez a Biblia szerinti Jézus rá tudta venni híveit, hogy istenként imádják, de bármilyen bűvészmutatvány-csodákat tett is, azt nem tagadhatta le, hogy őt is anya szülte, mivel anyja és testvérei ismertek voltak (Mt 13:55-56), bár amikor meglátogatták, megpróbálta őket megtagadni (Mt 3:31-35), (Mk 3:31-35) és (Lk 8:19-21), de ez nem sikerült neki, ezért isteni mivoltára bonyolultabb mesét kellett kitalálni.

Jézus tisztában volt vele, hogy róla, aki a zsidó hit szerinti teremtés után több ezer évvel született sosem hinnék el, hogy ő teremtette a világot. Ezért nem is próbálta megtagadni a zsidók világteremtő istenét illetve a teremtést leíró szent könyvüket, a Tórát, vagyis az Ószövetséget. Nagy ravaszul viszont igyekezett a Tórában lévő dolgokat és próféciákat a maga javára fordítani. 17Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. (Mt 5:17)

Mivel Jézus teremtő istennek nem mondhatták, és őt is anya szülte, ezért isten voltára már csak egy kézenfekvő magyarázat maradt, mégpedig az, hogy ő a zsidók teremtő istenének, Jahvénak a fia. Persze igen valószínű, hogy ezt maga Jézus találta ki és azzal

táplálta ezt a hiedelmet, hogy Jahvéra sűrűn hivatkozott úgy, mint atyjára.

Ezzel csak az volt a nagy probléma, hogy mivel Jahve sosem jelent meg emberi alakban, sőt ábrázolni is tilos volt, ezért egy vallásos zsidó nem fogadhatott el egy akkora szentségtörést, hogy a zsidók istene férfi képében földre szállt és Jézus anyjával közösült. Jézus fogantatására tehát valami más, nem hagyományos módot kellett kitalálni. Mint ismeretes, végül az a zavaros dajkamese terjedt el, hogy az isten Jézus anyját szentlélek formában szállta meg, tehát szex vagyis szentségtörő közösülés nélkül, „szeplőtlenül” történt az isteni megtermékenyítés. (Persze akinek halandó ember az anyja, az maximum csak félisten lehet, de kár akadékoskodni, mert ez azóta sem tűnt fel senkinek, és persze nem is ez a legnagyobb ellentmondás ebben a történetben.)

Míg Jézus élt, addig ragyogóan működött a Jézus-kultusz, a hívek imádták az élő Jézust és nem különösebben foglalkoztak sem Jahvéval, sem a Szentlélekkel. Jézus halálával viszont gyökeresen megváltozott a helyzet. Jézust a halála után Jahvéhoz és a Szentlélekhez teljesen hasonló megfoghatatlan szellem-istenségként imádták, és így már nem lehetett elsumákolni, hogy az új vallás lényegében többistenhit három istennel. Ez azért jelentett egyre nagyobb problémát mert az eddig egyistenhívő zsidókat igen nehezen lehetett rávenni arra, hogy a Tóra tiltása ellenére több istent imádjanak.

Az új vallás további terjedésére tehát csak akkor volt esély, ha kialakult zavaros többistenhitből valahogy egyistenhitté alakítják. Bármennyire is bizarr ötletnek tűnt, nem adódott más megoldás mint az, ha a teremtő Jahvét, Jézust és a Szentlelket ugyanannak az egy istennek tekintik. Ezért született meg végül a Szentháromság tan Jézus után pár száz évvel, és vált a keresztény vallás legalapvetőbb dogmájává.

A vallási áhítatot mellőzve, hiába egyértelmű ennek a Szentháromság tannak ostobasága, lehetetlensége és logikátlansága (az atya az ok, a fiú az okozat, és az okozat nem lehet saját magának oka), mégis el kell ismerni, hogy az ötlet bevált és a mai napig is működik a keresztény valláskárosultak körében. Csak egy törpe kisebbség, például az unitáriusok és a 

Jehova tanúi vetik el a Szentháromság tant, de az ő jelentőségük minimális.

Epilógus gyanánt megemlíthető, hogy a kereszténységből kialakult katolikus vallás később tragikomikus módon nemcsak visszatért a többistenhithez, de egyenesen bálványimádó vallássá alakult. A Szűz Mária kultusz Jézus anyjára, mint istennőre tekint, hiszen halhatatlan, imádkozni kell hozzá, és megsegíti azt aki hozzáfordul. Ilyen tulajdonságokkal viszont csak isten vagy istennő rendelkezhet. A szentek szobrai, képei a Szűz Mária ábrázolások mellett ott vannak minden katolikus templomban, szintén szintén halhatatlanok, és kívánságokat teljesítenek. Lehet azon vitatkozni, hogy tekinthetők-e kisebb istenségeknek, de bálvány voltuk tagadhatatlan.

A katolikus Bibliában szereplő tízparancsolat kimondja, hogy ne imádj faragott képet, tehát a katolikus hívek bizony a bálványimádás szörnyű bűnét követik el, mikor a szentek szobrai előtt térdepelnek, hozzájuk imádkoznak, virágot visznek a szobornak és persze pénzeket dobálnak a szentek lábainál elhelyezett perselyekbe gyakorlatilag korrumpálva a szegény szenteket. Talán mondanom sem kell, hogy a katolikus tízparancsolatból viszont teljesen kimarad a bálványimádat részletesen taglalt tiltása, és a hosszú második parancsolatból csupán ennyi marad: „Isten nevét hiába ne vedd!”