JÉZUS KARÁCSONYI SZÜLETÉS-TÖRTÉNETE ÉS A SZENTHÁROMSÁG TAN

Jézus születéstörténetének és az ebből fakadó Szentháromság tan létrejöttének okait csak akkor érthetjük meg, ha annak tekintjük Jézust, ami valójában volt (amennyiben tényleg létezett), egy furfangos és gátlástalan, szélhámos trónkövetelőnek.

Igen sokatmondó, hogy Jézusról harmincéves koráig gyakorlatilag nem maradt fenn semmilyen csodatétel történet, pedig egy valójában megtörtént, isten-születés híre az egész akkori világot be kellett volna járja, később pedig egy felcseperedő isten egyre nagyobb és nagyobb csodákat vitt volna véghez, és így hírneve és hívőinek száma is folyamatosan gyarapodott volna.

Semmi épkézláb indokot nem lehet találni arra, hogy egy élő istennek miért kellett harmincéves koráig inaktív állapotban rejtőzködnie. Sokkal valószínűbb tehát, hogy az ifjú Jézusban nem volt semmi isteni és csak harmincéves korára sajátította el a bűvészet és a tömegpszichózis keltésének trükkjeit annyira, hogy színre merjen lépni, és magát isten fiának és Ábrahám egyenesági leszármazottjának hazudva igényt tartson Júdea trónjára. A legkézenfekvőbb magyarázat, hogy Jézus csak harmincéves korában, utólag találta ki, trónigénye alátámasztására, származásának és csodás születésének meséjét.

A zsidók istene Jahve, egy kegyetlen, féltékeny és félelmetes isten, haragtartó és büntető, hatalmas zsarnok, aki a világ és az ember teremtője, aki szerint minden ember bűnös, és aki özönvízzel, tűzesővel, tíz csapással bünteti az embereket és a bűnösökön hetedíziglen áll bosszút. Nem meglepő, hogy a zsidó vallás nem terjedt el igazán, és nem csoda, ha a zsidók jelentős részének elege lett ebből az istenből, és inkább egy igazi "Jó” istenre vágyott.

Ezt az igényt elégítette ki Jézus, aki lényegében Jahve szöges ellentéteként lépett színre, olyan istenként, aki a megbocsátó, szelíd, szeretet-isten, aki csodákat tesz, meggyógyítja a vakot és a bénát, feltámasztja a halottat, aki szegénységet hirdet, aki megmenti a házasságtörő nőt a megkövezéstől.

Igen ám, de hogyan és miért jött létre ebből a két teljesen különböző entitásból ugyanaz az istenség, illetve egy harmadik istenséggel, a Szentlélekkel összeolvadva, miért hozta létre a keresztények által ma vallott Szentháromságot?

Nos, ez a Jézus ugyan rá tudta venni híveit, hogy istenként imádják, de bármilyen bűvészmutatvány-csodákat tett is, azt nem tagadhatta le, hogy őt is anya szülte, mivel anyja és testvérei ismertek voltak (Mt 13:55-56). Igaz, amikor meglátogatták, megpróbálta őket megtagadni (Mk 3:31-35) és (Lk 8:19-21), de ez nem sikerült neki, így aztán isteni mivoltára kénytelen volt bonyolultabb mesét kitalálni.

Jézus tisztában volt vele, hogy róla, aki a zsidó hit szerinti teremtés után több ezer évvel, földi anyától született, sosem hinnék el, hogy ő teremtette a világot, vagyis hogy ő maga Jahve, a teremtő isten, ezért isten voltára már csak egy lehetséges magyarázatot adhatott, mégpedig azt, hogy ő valójában Jahvénak a fia. Ezt alátámasztandó, nagy ravaszul Jahvéra mindig úgy hivatkozott, mint atyjára, így ez a szemérmetlen hazugság gyorsan el is terjedt fanatikus hívei körében.

Ezzel már csak az volt a nagy probléma, hogy mivel Jahve sosem jelent meg emberi alakban, sőt ábrázolni is tilos volt, ezért egy vallásos zsidó nem fogadhatott el egy akkora szentségtörést, hogy a zsidók istene férfi képében földre szállt és Jézus anyjával közösült. Jézusnak ezért saját fogantatására valami más, nem hagyományos módot kellett kitalálnia. Mint ismeretes, végül azt a zavaros hazugságot találta ki, hogy anyját az isten Szentlélek formájában szállta meg, tehát szex vagyis szentségtörő közösülés nélkül, „szeplőtlenül” történt az ő isteni fogantatása, anélkül, hogy isteni apja emberi alakot öltött volna.

Nos, így született meg tehát ez az egész szűzmáriás, szentlélekes mese, melyet karácsonykor ünneplünk, és később ebből a meséből következett az Szentháromság tan is az alábbiak szerint.

Míg Jézus élt, addig ragyogóan működött a Jézus-kultusz, a hívek imádták az élő Jézust és nem különösebben foglalkoztak sem a megfoghatatlan Jahvéval, sem a szellem-szerű Szentlélekkel. Jézus halálával viszont gyökeresen megváltozott a helyzet. Jézus halála után egyből eltűnt a különbség Jézus lelke, Jahve és a Szentlélek között. Az őskeresztények három teljesen hasonló megfoghatatlan szellem-istenséget kezdtek imádni, és egyre nehezebben lehetett elsumákolni, hogy az új vallás lényegében többistenhit három istennel. Ez azért jelentett nagy problémát mert az eddig egyistenhívő zsidókat igen nehezen lehetett rávenni arra, hogy a Tóra tiltása ellenére több istent imádjanak.

Az új vallás további terjedésére tehát csak akkor volt esély, ha kialakult zavaros többistenhitből valahogy egyistenhitté alakítják. Bármennyire is bizarr ötletnek tűnt, nem adódott más megoldás mint az, ha a teremtő Jahvét, Jézust és a Szentlelket ugyanannak az egy istennek tekintik. Ezért született meg végül a Szentháromság tan Jézus után pár száz évvel, és vált a keresztény vallás legalapvetőbb dogmájává:

„Istenben három személy van, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek. A Három Személy mindegyike (számtanilag) egy Isteni Lényeget birtokol.” (De fide)

A vallási áhítatot mellőzve, hiába egyértelmű ennek a Szentháromság tannak ostobasága, lehetetlensége és logikátlansága (az atya az ok, a fiú az okozat, és az okozat nem lehet saját magának oka), mégis el kell ismerni, hogy az ötlet bevált és a mai napig is működik a keresztény valláskárosultak körében. Csak egy törpe kisebbség, például az unitáriusok és a Jehova tanúi vetik el a Szentháromság tant, de az ő jelentőségük minimális.

Epilógusként megemlíthető, hogy végül Jézus virágvasárnapi puccs-kísérlete Júdea trónjának megszerzéséért csúfosan megbukott, és ezért végezte Jézus a kereszten, de ez már a Húsvét története.

Mit tudjuk, a kereszténységből kialakult katolikus vallás később tragikomikus módon nemcsak visszatért a többistenhithez, de egyenesen bálványimádó vallássá alakult. A Szűz Mária kultusz Jézus anyjára, mint istennőre tekint, hiszen halhatatlan, imádkozni kell hozzá, és megsegíti azt aki hozzáfordul. Ilyen tulajdonságokkal viszont csak isten vagy istennő rendelkezhet. Az is komikus, hogy így karácsony tájékán ezt a Jézuska-csecsemőt is lényegében külön istenként imádják a hívek, mintha a szentháromság negyedik tagja lenne. A szentek szobrai, képei a Szűz Mária ábrázolások mellett ott vannak minden katolikus templomban, és ők szintén halhatatlanok, valamint képesek kívánságokat teljesíteni. Azon lehet vitatkozni, hogy tekinthetők-e kisebb istenségeknek, de bálvány voltuk tagadhatatlan.

A katolikus Bibliában szereplő tízparancsolat kimondja, hogy ne imádj faragott képet, tehát a katolikus hívek bizony a bálványimádás szörnyű bűnét követik el, mikor a szentek szobrai előtt térdepelnek, hozzájuk imádkoznak, virágot visznek a szobornak és persze pénzeket dobálnak a szentek lábainál elhelyezett perselyekbe, gyakorlatilag korrumpálva ezeket a szegény szenteket. Talán mondanom sem kell, hogy a katolikus tízparancsolatból viszont teljesen kimarad a bálványimádat részletesen taglalt tiltása, és a hosszú második parancsolatból csupán ennyi marad: „Isten nevét hiába ne vedd!”

Végezetül akik szörnyülködnek a fenti eszmefuttatáson, és borzasztó szentségtörésnek vélik, gondolkodjanak el egy kicsit azon, hogy vajon kinek állt érdekében, hogy Jézust isten fiának tekintsék, ha nem magának Jézusnak? Vajon honnan szerezhettek tudomást arról, hogy harminc évvel ezelőtt hogyan született Jézus, ha nem magától Jézustól?

Elvileg Máriának érdekében állt Jézus születésekor, hogy teherbe esését a szeplőtlen fogantatással magyarázza, de harminc év után ennek már semmi jelentősége nem volt. Arról nem beszélve, hogy Jézus be sem engedte az anyját a hívei közé. Ha biztos lett volna, hogy a anyja megerősíti a híveinek az ő csodálatos isteni fogantatás meséjét, egyértelmű, hogy kész örömmel fogadta volna. Jézus gyalázatos viselkedése pont azt a feltételezést támasztja alá, hogy azért nem fogadta anyját, mert félt, hogy az anyja az igazságot elmondva, lebuktatja hívei előtt, ha azok Jézus születéséről kérdezik